Miért küzdünk? Miért
gondoljuk azt, hogy küzdeni kell? Az élet nem csatatér, hogy mindig védekezzünk
vagy támadjunk, és nem verseny, hogy mindenkit legyőzve akarjunk előbbre jutni. Ajándékdoboz, amiről minden egyes nap lehántunk egy réteget. Dőljünk kényelmesen hátra és élvezzük a tartalmát.
Ne akarjunk makacsul olyan dolgokat, amelyeknek nem tudhatjuk a
következményeit. Bízzunk egy magasabb Erőben, aki szeret minket, a javunkat
akarja, irányítja a sorsunkat, apró jelzéseket hagyva sugallja merre tovább. Ha
teljes mértékben megbízunk Benne, akkor többé már nem lesznek kétségeink, nem
érezzük magunkat egyedül, nem félünk. Többé már nem leszünk makacs szamarak,
akik azt hiszik tudják mi szolgálja a javukat, és emellett akkor is kiállnak, hogyha
vénasszonyok potyognak az égből.
Nézzük meg az életünket! Kukkintsunk bele a dobozba! Ha lefújjuk a
port a tetejéről, tisztán láthatjuk az értékeket: egy mosoly itt, egy ölelés amott, egy régi emlék, szeretet. Rájövünk megvan
mindenünk, amire valaha is vágytunk. Adjunk
hálát érte! Válaszként óriási szeretet érkezik. Érezzük: micsoda mázlisták vagyunk, nekünk van a világon a legfantasztikusabb családunk és barátaink. Megvan a támasz. Megvan a biztos pont, mint egy fa, amibe kapaszkodni lehet, ha jön a tornádó és széttép, szétrepít mindent körülöttünk.
Akkor vagyunk igazán elégedettek és boldogok, amikor a
Földön élő hét milliárd emberből eggyel sem cserélnénk el az életünket. Mert
habár tisztában vagyunk, hogy közel sem tökéletes, de velünk történik, egyedi és megismételhetetlen, és a felső
útmutatás segítségével úgy alakítjuk, ahogy nekünk jó. Mi döntjük el, hogy egy
váróteremként vagy egy utazásként éljük meg. Nyitottak vagyunk vagy a félelem
miatt falak mögé zárjuk magunkat. Bátran elfogadunk minden lehetőséget vagy
vinnyogva visszavonulunk. Merünk-e szeretni újra és újra, vagy csak a
fájdalomtól való félelem miatt biztonságosabb helyen időzünk. Mi döntjük el, élünk
vagy élőhalunk.
