Év
végén mindenki visszatekint az elmúlt időszakra, leltárt készít
életében, mint jó gazda a birtokán: számba veszi az elmúlt jót
és a rosszat. Amikor befejezte az év végi számadást, bátran
indulhat neki az új évnek, közben tervezgetve, fogadkozva, hogy
jövőben mi lesz majd másképp. Lelkét a jólét reménye megfertőzi,
egy pillanatra naiv kisgyermekké válik, aki hisz még a mesékben,
aki úgy érzi, éjfélkor, az óra ütésével, abban a varázslatos
órában, mikor még nem múlt el az év, még nem érkezett el a
következő – megváltozik minden.
Azt hisszük, a naptár diktálta
új év majd szilárd, kézzelfogható változásokat hoz. Ezt a
múlékony illúziót kelti a pohárkocogtatás, nagy durrogtatások
ideje, amikor barátokkal, családunk körében ünnepelünk, és egy
jobb, boldogabb új évet kívánunk egymásnak.
De
a szilveszteri buli után lassan minden a helyére kerül, rend lesz
az ünneplésnek helyet adó „csatatéren”, és szomorúan
körülnézve megállapíthatjuk: nem változott semmi. Elmúlt egy
év, és ebben az időszakban általában senki életében nem történik nagyobb változás, csak a
naptár cserélődik. Az új év
varázsa nyújtotta remény lassan a hétköznapi futásban, az esti
pihenésben köddé válik. A fogadalmak alkudozásokba fulladnak, a
kísérletek a változtatásra sikertelenül végződnek.
Az
idő múlása, a változás általában nem évváltáskor mutatkozik
meg. Az ősz hajszálak nem szilveszter éjjelén kezdnek virítani
öregedő fejünkön, a gyerekek sem ebben az időszakban nőnek
hirtelen pár centit, de még a halál sem ilyenkor kopog be az
ajtókon. Az idő észrevétlenül lakik az életünkben, vigyázva
okoz változásokat. Szilveszterkor, egy év elteltével, a naptárnak
köszönhetően kicsit jobban kémleljük, figyelmesebben keressük
az idő múlásának nyomait. Ilyenkor vesszük észre a körülöttünk
levő világban végbement változásokat. Emlékeink közt kutatva,
felidézzük a múltat, ami nem is tűnik olyan távolinak. Érezzük,
minél idősebbek vagyunk, annál nagyobb súllyal telepszik ránk az
idő, egyre nagyobb sebességgel gázol át rajtunk, hol egy gond
okozta ráncot, hol egy betegség véste jelet hagyva maga után.
Elfoglalt felnőttként mintha gyorsabban telne az idő, hónap hónapot követve. A gyerekkori játékos,
kalanddal teli nap ma már csak egy gondterhelt hónapnak felel meg.
Az
idő relatív: ha az ember fogorvosnál van, a percek alig akarnak
telni, de ha egy számára kedves személlyel, kellemesen tölti az
estét, az órák szinte perceknek tűnnek. Létezik objektív (amit
az óra mutat) és szubjektív (ami bennünk van, ahogy mi érzékeljük
az idő múlását) idő. Nem mindig esik egybe a kettő, ezért
sokszor úgy tűnik, mintha eszméletlen gyorsasággal múlnának az
évek, de közben csak mi nem vagyunk elég figyelmesek. Általában
évközben túl elfoglaltak vagyunk ahhoz, hogy észrevegyük a
teljes folyamatot, csak időnként döbbenünk rá, hogy minden
megváltozott.
Jó
lenne, ha szakítanánk időt arra, hogy ne csak nézzük, de lássuk
is a körülöttünk levő világot, hogy észrevegyük az idő
múlása okozta változásokat. Ha szilveszterkor nem az újabb
csodát, pozitív változásokat várnánk az új évtől, hanem
meglátnánk és értékelnénk a meglévőket.
