Idővel

Év végén mindenki visszatekint az elmúlt időszakra, leltárt készít életében, mint jó gazda a birtokán: számba veszi az elmúlt jót és a rosszat. Amikor befejezte az év végi számadást, bátran indulhat neki az új évnek, közben tervezgetve, fogadkozva, hogy jövőben mi lesz majd másképp. Lelkét a jólét reménye megfertőzi, egy pillanatra naiv kisgyermekké válik, aki hisz még a mesékben, aki úgy érzi, éjfélkor, az óra ütésével, abban a varázslatos órában, mikor még nem múlt el az év, még nem érkezett el a következő – megváltozik minden. 

Azt hisszük, a naptár diktálta új év majd szilárd, kézzelfogható változásokat hoz. Ezt a múlékony illúziót kelti a pohárkocogtatás, nagy durrogtatások ideje, amikor barátokkal, családunk körében ünnepelünk, és egy jobb, boldogabb új évet kívánunk egymásnak. 

 

De a szilveszteri buli után lassan minden a helyére kerül, rend lesz az ünneplésnek helyet adó „csatatéren”, és szomorúan körülnézve megállapíthatjuk: nem változott semmi. Elmúlt egy év, és ebben az időszakban általában senki életében nem történik nagyobb változás, csak a naptár cserélődik. Az új év varázsa nyújtotta remény lassan a hétköznapi futásban, az esti pihenésben köddé válik. A fogadalmak alkudozásokba fulladnak, a kísérletek a változtatásra sikertelenül végződnek. 

 

Az idő múlása, a változás általában nem évváltáskor mutatkozik meg. Az ősz hajszálak nem szilveszter éjjelén kezdnek virítani öregedő fejünkön, a gyerekek sem ebben az időszakban nőnek hirtelen pár centit, de még a halál sem ilyenkor kopog be az ajtókon. Az idő észrevétlenül lakik az életünkben, vigyázva okoz változásokat. Szilveszterkor, egy év elteltével, a naptárnak köszönhetően kicsit jobban kémleljük, figyelmesebben keressük az idő múlásának nyomait. Ilyenkor vesszük észre a körülöttünk levő világban végbement változásokat. Emlékeink közt kutatva, felidézzük a múltat, ami nem is tűnik olyan távolinak. Érezzük, minél idősebbek vagyunk, annál nagyobb súllyal telepszik ránk az idő, egyre nagyobb sebességgel gázol át rajtunk, hol egy gond okozta ráncot, hol egy betegség véste jelet hagyva maga után. Elfoglalt felnőttként mintha gyorsabban telne az idő, hónap hónapot követve. A gyerekkori játékos, kalanddal teli nap ma már csak egy gondterhelt hónapnak felel meg. 

 

Az idő relatív: ha az ember fogorvosnál van, a percek alig akarnak telni, de ha egy számára kedves személlyel, kellemesen tölti az estét, az órák szinte perceknek tűnnek. Létezik objektív (amit az óra mutat) és szubjektív (ami bennünk van, ahogy mi érzékeljük az idő múlását) idő. Nem mindig esik egybe a kettő, ezért sokszor úgy tűnik, mintha eszméletlen gyorsasággal múlnának az évek, de közben csak mi nem vagyunk elég figyelmesek. Általában évközben túl elfoglaltak vagyunk ahhoz, hogy észrevegyük a teljes folyamatot, csak időnként döbbenünk rá, hogy minden megváltozott.

Jó lenne, ha szakítanánk időt arra, hogy ne csak nézzük, de lássuk is a körülöttünk levő világot, hogy észrevegyük az idő múlása okozta változásokat. Ha szilveszterkor nem az újabb csodát, pozitív változásokat várnánk az új évtől, hanem meglátnánk és értékelnénk a meglévőket.