Egyre kevesebben

Nemrégiben megszületett a föld hétmilliárdodik lakosa, viszont Gyergyószéken több mint háromezer emberrel kevesebben élnek, mint ezelőtt tíz évvel. Más országokat a túlnépesedés veszélye fenyeget, minket az elöregedés. A csökkenésbe természetesen beletartoznak a meghalt személyek is, de ezt leszámítva, a számok nyilvánvalóan arra utalnak, hogy egyre több helyi hagyja el szülőföldjét egy szebb élet reményében. Általában a fiatal, még családalapítás előtt álló személyek szánják el magukat erre a lépésre, így az idősebb korosztály marad, ami társadalmunk elöregedéséhez vezethet. Hogy mi az oka az egyre gyakoribb elköltözésnek, az nyilvánvaló, senkinek sem kell különösebben magyarázni.

Fiatalok, akik idegenbe mennek egyetemre, gyakran munkahelyet is kapnak tanulmányaik befejeztével, ami okot ad a letelepedésre. Mindenkinek van legalább egy ismerőse, aki külföldön dolgozik, vagy több év külföldön dolgozás után oda is költözött. Amerikában „rabszolgaként” háromszor annyit kereshet, mint itthon egy jobb poszt betöltésekor. De vajon a külföldön való hajsza után hazatérnek? Lesz majd olyan időszak, amikor minden vándor hazatér megpihenni (és nem csak karácsonykor)? 

Az sem titok már, hogy sokkal több ember hal meg, mint amennyi születik. Ebben az a legnagyobb probléma, hogy amíg a születéseket szabályozni lehet, a halált nem. A modern világ egyik nagy vívmányaként mindenki maga dönti el, mekkora gyermekáldást bír meg a pénztárcája. Mert elsősorban ezt veszi figyelembe, számolni kezd, kell babakocsi, pelenka, na meg aztán az egyetem. Nincsenek is már tízgyermekes családok. Régebb nem lehetett „megszabni”, hány gyermektoroktól legyen hangos a ház. Ez a mai nők hibája is, akik inkább karriert szeretnének, mint gyereket. Manapság egy nő sem tudna elképzelni tíz nehéz kilenc hónapot, tíz vajúdást. Akkor se lehetett könnyebb vagy olcsóbb gyereket felnevelni, de „valahogy mindig vót”, ahogy az idősek mondják. Az Istenben való bizalom és egymás szeretete, ami erőt adott nekik.

A mai fiatalok már más korszak „termékei”, mások az elvárásaik és a helyzet is, amiben boldogulniuk kell. Itthon, Gyergyószéken nincs elég munkahely a fiatalok számára, ha van is, több éves tapasztalatot követelnek. Ha nincs munkahely, ha még dolgozni sem hagyják őket, természetes, hogy máshol próbálnak szerencsét. Ki a hibás, a szülőföldjét hűtlenül elhagyó fiatal, vagy azok, akik nem adnak esélyt a pályakezdőknek? 

 

Ez a zord, hegyekkel körülvett térség egyre inkább kongani kezd az ürességtől, egyre inkább visszhangzik az itt maradt emberek sóhajától. Ami biztos, az alap megmarad, az idősebb korosztály, akárhogy is, de boldogul itthon. Mert sehol sem könnyebb, külföldön sincs kolbászból a kerítés – ahogy szokták mondogatni. Könnyebb menekülni, mint küzdeni. A székely nép pedig sok mindent megélt. Ha fogy is, azért van, aki megmarad szilárd alapnak, mint a hegyek. Régebb a háború szedte áldozatait, csökkentette a népesség számát, manapság az elégedetlenség. 

 

Sokan maradnak itthon, hogy közösen olyan lehetőségeket alakítsanak ki, amelyek a jövő fiataljait talán majd maradásra bírják. Mert nem az egyén boldogulása, hanem a közösségé az, ami igazán fontos.