Névtelenül

A monoton hétköznapi udvariasságból kilépve, az internetes világ kapujában csodás érzés uralkodik el rajtunk, izgalom, amit a láthatatlanság biztosít. A neten bárkik lehetünk, valódi lényünktől függetlenül, bármit megtehetünk, amit a való életben a belénk sulykolt erkölcs nem engedne. Ezt a világot, amelyben bujkálni lehet, szüleink nem ismerték, ők szigorú erkölcsi szabályok közt nevelkedtek, amit nekünk is átadtak. Ezek, mint kódok beépítve működtetik viselkedésünket, határozzák, meg mit teszünk bizonyos helyzetekben. Többek közt ezekre hallgatunk, amikor eldöntjük mit illik és mit nem.

Az internet lehetőségekkel teli világában ezek a tanult viselkedési formák, felszívódnak, mint cukor a teában. Így az interneten erkölcseinktől elszakadva virtuálisan egy név mögé képzelt személlyel beszélünk, szidjuk, veszekszünk vele. Az internetes portálok kommentjeinek nagy része is mocskolódás, szidalmazás vagy éppen valamilyen nehéz helyzet kihangsúlyozása. Egy kitalált név mögé rejtőzve, mindenki gyáva állatként támad a másikra. Megteheti, sőt azt hiszi az ő igaza örök érvényű, rajta kívül mindenki hülye, inkompetens, egyszóval ő az emberiség megtestesített tökéletes példánya a világgal szemben. A kommentekben nem félnek se embertől, se Istentől (jelzem még mindig névtelenül), sőt ilyen közegben még az elöljárókat sem félnek becsmérelni. Hol a tisztelet? Ilyenkor a cikkhez írt kommentek a témától több mérföldre elszakadva olyan fontos vitákat döntenek el, mint, hogy ki székelyebb a székelyebbnél, ki okosabb a másiknál, ki tudja a legkacifántosabban írni a trágár szavakat. Mintha az utcákról visszaszorított agresszió az interneten folyna szét.

De mi értelme? Az igazán becsülendő rendezvényeknél az esetek egy százalékokban valaki elismerően böffent egy annyit, hogy „szép”. Ha pedig a téma megvitatása, a témával kapcsolatos vélemények megbeszélése, vagy a cikk méltatása már rég homályba merült, mitől releváns a hozzászólás?

A névtelen, meleg biztonságot nyújt, ami mögül nyugodtan támadhatunk, gyáván és méltatlanul, ahelyett, hogy szemtől-szembe vagy legalábbis nevünket vállalva megbeszélnénk a problémákat. Mert van, aki a nevét áldozza fel ilyen viták forgatagában, egész napos, szívvel-lélekkel írt munkáját teszi közzé, névvel. Mintha meztelenül állna a tömeg előtt, aki szidalmakkal biztatja a továbbhaladásban. Ha valakinek a munkáját becsmérlik, akkor őt is. Egyeseknek még fontos a becsület, amit a névtelenség mögött bujkáló árnyak bemocskolhatnak.