Pénz, ami nincs

Pénz, pénz, pénz. Minden örömünk és bánatunk forrása. Örülünk, ha van, és megvehetjük, amire oly régóta vágyakoztunk, de bánatunk forrásává válhat, ha nem futja belőle még a gyerekünk vacsorájára sem. Családokban a legtöbb veszekedés a pénz miatt tör ki. A bűnök elkövetésében is nagyrészt a pénz a ludas: irigység, lopás, hazugság, csalás. Manapság nagy jelentőséget tulajdonítunk neki, ami nem csoda, hisz megélhetésünk egyik alapvető forrása. Ha nincs, akkor megnehezíti az egész életünket, ha viszont túl sok van, akkor tönkreteszi személyes kapcsolatainkat, hiúvá és önteltté tesz. 

 

Az emberi mohóság a pénz birtoklási vágyában mutatkozik meg leginkább, akármennyi is legyen belőle, mindig többet szeretnénk, betelhetetlenek vagyunk vele. Értéke mindenki számára más. Mást jelent a több milliárddal rendelkező üzletember számára, és mást egy több gyermekes, szegény család fejének, akinek néha még a létminimum megteremtése is emberfeletti erőfeszítést igényel.

A „nincs pénzem” kijelentés elég gyakran elhangzik környezetünkben, sőt mi is nagy szeretettel ismételgetjük, miközben nem a tényleges értelmében használjuk. Panaszkodunk, miközben nem tudjuk (a legtöbben), mit jelent a szegénység. Amikor sokkal kevesebb a bevételünk, mint amire ténylegesen szükségünk lenne az alapszükségletek kielégítéséhez. 

 

Ebben a zagyva, összezavarodott világban mindenkinek akad olyan pillanata élete folyamán, amikor egyszerűen utálja a pénz, azért, mert nincs, vagy épp azért, mert túl sok van. Azért, mert eltorzítja ítélőképességét, vagy mert más emberré teszi.

Többen megpróbálkoztak már nélküle élni, ilyen a 69 éves Heidemarie Schwermer, aki annyira elszörnyedt a hajléktalanok sorsán, hogy elhatározta, nyit egy cserebere boltot, ahol bárki eladhatja tárgyait vagy képességét beválthatja olyan dolgokra, amire éppen szüksége van. Így már 15 éve pénz nélkül él, és elmondása szerint soha nem volt boldogabb. Talán nem kell ennyire drasztikus változásokat hozni ahhoz, hogy boldogok legyünk pénz nélkül is, csak egyszerűen nem kell annyira fontosnak tartani.

Amikor gyűjtésről van szó, beteg, szegény vagy külföldön érvényesülni próbálók számára, egyből bizalmatlanok leszünk. Egy kicsi, fekete emberke telepszik a bal vállunkra, és ilyenfajta gondolatokat sugall: „biztos, nincs is rá szüksége”, „csalók”, „nem is arra költik a pénzt”, vagy „az nekem hol jó, ha segítek, hogy fog visszatérülni nekem?”. A pénz nemcsak bizalmatlanná tesz, de önzővé, szívtelenné is. Nem szívesen adjuk ki pénztárcánkból féltve őrzött bankóinkat idegeneknek, még akkor sem, ha másképp felesleges dolgokra költenénk. Mit kapunk cserébe, ha adakozunk? A segítés szívmelengető érzését, ami által jobb embernek érezzük magunkat, és annak a gondolatát, hogy talán azzal a kevés pénzzel, ha csak pár pillanat erejéig is, de örömet szereztünk olyan embereknek, akiknek kevés alkalmuk van boldognak lenni. Ha adományozásról van szó, kergessük el a kicsi fekete ördögöt a vállunkról, ne hagyjuk elkedvetleníteni magunkat negatív gondolatokkal. Szombaton ezt több száz ember megtette, és pénzéért cserébe – amit a szegényeknek ajánlott fel, e miatt lemondva egy csokoládéról vagy épp egy csomag cigiről – gyertyát kapott. Minden gyertya mintha fényesebben világított volna, mintha fűtötte volna az emberekből áradó jóindulat. Mert nem szabad a pénz fontosabb legyen, mint egy rászoruló, környezetünkben élő ember megsegítése.