Áramszünet, avagy álljunk meg egy percre

Bömbölő zene, éjszakába nyúló filmezés, hosszas chatelés a barátokkal. Manapság így lehetne röviden jellemezni az esti elfoglaltságunkat, ami kikapcsol, szórakoztat és erősíti szociális kapcsolatainkat. Amikor este mindenki hazakerül a család tagok elhelyezkednek saját zugaikban, és elkezdődik az esti program: gyerek játszik a kedvenc számítógépes játékával, az apa focit néz a tévében, az anya pedig zene szó mellett vasal, esetleg főz. Egymással csak a nappaliban futnak össze, és miután egy gyors párbeszédet lefolytattak, sietősen térnek vissza a „helyükre”.

Egyszer csak történik valami: a szobák sötétek lesznek, a tévé elnémul, a számítógép kikapcsol és a zene se bömböl már. Halálos csend lepi el a házat. A kezdeti csend után, egy helyre gyűl a család és szokatlanul viselkedik: elkezd beszélgetni. Kiderül az igazság: mit mondunk a mellettünk levőnek? Elfojtott haragot, kifejezetlen érzelmeket zúdítunk rá, vagy csak egy abbahagyott beszélgetést folytatunk?

Ilyenkor értékelni kezdjük az áramot, s egyben megdöbbenünk, mennyire függünk tőle. Bármi, amivel el tudnánk ütni az időt, az biztosan árammal működik. Azt gondoljuk magunkban: „Amíg visszaadják, az áramot vasalok egyet”. Közben elmosolyodunk. Olyan rég van áram, hogy természetesnek vesszük, mint a levegőt, nem látjuk, hogy ott van, de szinte létszükségletünk. Nem hiába szoktuk mondani: akkor értékelünk valamit igazán, amikor elveszítjük. A sötétben gyertyafénynél elmeséli mindenki mi történt vele egész nap, milyen pletykát hallott. Ha még egy óra múlva se lesz áram, előkerül a pakli kártya, a keresztrejtvény és a vicces könyv is. Különös régi családok szellemét idéző hangulat alakul ki, ami hátborzongatóan otthonias érzést kelt a családtagokban. Felhersenő kacagások, csendes elgondolkozások, és vidám énekszó váltja egymást az elsötétedett házban. Miután visszajött az oly nehezen nélkülözhető áram, véget ér a varázs, minden a régi lesz. A néhány órára átváltozott mesebeli ház, visszatér eredeti, modern alakjához. 

Az ilyen pillanatok elgondolkodtatnak. Milyen lehetett a régi családok estéje? Először is az jutott eszembe, milyen rossz lehetett nekik: nem volt áramuk! Minden háztartásbeli tevékenység nehezebb lehetett, nem volt tévé, rádió és korán kellett lefeküdniük. Este vacsora után összegyűltek a nappaliban, leültek a kandalló köré, beszélgettek. Az öregek régi időket felidézve, saját élettapasztalataikat osztották meg. A gyerekek aznap tanult verseiket szavalták el, amire büszke nem látható pír futott végig anyjuk arcán. Milyen rossz lehetett nekik! Ismerték egymás történeteit, minden sikerével és csalódásaival együtt, mert a csend és az unalom kicsalt belőlük minden titkot. Milyen rossz lehetett nekik! Szerettek olvasni és értékelték a könyveket. Zeneként, saját maguk énekeltek, játszottak hangszeren, közben több áram nélküli elfoglaltságot ismertek, mint mi. Nem zavarta őket a néma csend, s ha bánatosan sóhajtott valaki, meghallották. Esténként volt családi program, őszinte családi beszélgetések, igazi kapcsolatok. Milyen rossz lehetett nekik!