Amíg gyerekek vagyunk csak mosolygó fejű felnőtt arcok fordulnak felénk. Úgy érezzük itt biztonságban vagyunk, hisz mindenki szeret, mindenkibe meg lehet bízni. Hogy is bántanának egy angyalártatlan kis gyereket. De amikor kinőttük már a gyerek szerepet, felnőtt bőrbe bújva mi is derűs arccal nézünk a gyerekekre, de a többi felnőttre valahogy másképp... Álarcokat öltünk magunkra, van akinek a kedveset, megértőt mutatjuk, és van akinek a mogorvát. De már messze menőlég nem önmagunk vagyunk. Szerzünk barátokat és ellenségeket, bízzunk és gyűlölet fűt a bosszú vágytól. Mert eredendően bűnös emberek vagyunk, tele apró emberi gyengeségekkel. Szeretünk, de féltékenyek, irigyek vagyunk azokra, akiknek meg van mindaz, amiről mi csak álmodni merünk. Mohóak vagyunk, nem tudunk mértéket tartani, habzsoljuk az életet. De ami a legrosszabb, hogy gonoszak vagyunk. Ha a körülötted levő emberek arcáról az álarcok mind lepotyognának, felfedve az igazságot, elárulva éreznéd magad. Mint egy rémálom jelenne meg a legjobb barátod, a szerelmed, azok az emberek akikkel életed legnagyobb részét leéled. Eddig felfedetlen hazugságok, árulások, irigységek, megcsalások kerülnének felszínre. Elárulva éreznéd magad, többet nem tudnál megbízni senkiben. És nem is szabad, amíg az embereket egyéni érdekük, büszkeségük és jólétük vezeti.
Egyesek azt hiszik magukról, hogy ők képviselik a megtestesült tökéletességet, és ezt nem félnek fitogtatni. Szórják a kritikát, mind a virág a magvait. Csak azért, hogy nehogy csorbuljon tökéletesnek hitt képük. Mindeközben nem félnek mást a sárba tiporni. Életünk mindig felfejlődik egy olyan szakaszra, ahol már túl vagyunk millió csalódáson, kiábrándulunk az emberekből, s ezt minden eltelt nap csak megerősíti. Ha nem vagy elég erős, ha nem válsz gonosszá, legalább a felszínen, ha gyenge maradsz eltipornak az emberek. Ha látják, hogy lehet bántani, megteszik. Ha nem állsz ki magadért, más nem fog helyetted.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése