Igazságtalan élet

Már egészen kicsi korunkban rájövünk arra, hogy az élet nem egy tündérmese, nem kapjuk meg mindig, amit szeretnénk, a legtöbbször nem tudjuk befolyásolni az eseményeket, csak megtörténnek. Ezt elfogadtuk, de a mindennapokban észlelt igazságtalanságokon nehezebben tesszük túl magunkat. Mérgesen, haragtól piros arccal gondoljuk: „milyen igazságtalan az élet”. Ezt követik a „miért pont most”, „miért pont velem történik” felvetések. Akárhogy is elgondolkodunk, jobb lenne, ha az életünk egy akaratunktól függő valami lenne, amiben a vágyaink, álmaink semmi perc alatt teljesülnek. Nem mindig jó, ha az történik, amit éppen akarunk. A mondás is erre figyelmeztet: vigyázz mit kívánsz, mert beteljesedik. Amikor megfogalmazódik magunkban a hőn vágyott kép, nem tudjuk belátni az esetleges következményeit. Gondoljunk csak arra, ha elkeseredve, az életből kiábrándultan hirtelen meg akarnánk halni? Abban a percben akaratunk áldozatává válnánk? 

Egyáltalán hogy is vagyunk képesek mi, emberek úgy élni, hogy közben tudjuk holnap, vagy ötven év múlva leáll minden biológiai funkciónk, és csak szeretteink lelkében emlékként létezünk tovább a Földön? Ha durván belegondolunk, egy olyan játékban veszünk részt, amelyben halálra vagyunk ítélve, akárhogy is alakul életünk, egyszer mindennek vége lesz. Ezen már az sem segítene, ha ordítva földhöz vágnánk magunkat, mint cukorra vágyó kisgyerek. A kétségbeesést csak a hit kábító ereje, a remény enyhíti. 

A legnagyobb problémát nem is az jelenti, hogy tudatában vagyunk halandóságunknak, hanem, hogy ezt a legtöbbször elfelejtsük. Mint egy gonosz szellemet, mélyen magunkba zárjuk. Közben a megszokott dolgokban találjuk meg a biztonságot. De élünk? Lélegzünk, tesszük, amit tenni kell, de a hétköznapok monotonitása eltompítja lelkünket, ami bezárva, tele vágyakkal csak vegetál. Félünk az új dolgoktól, félünk a változásoktól, a megszokottól való elszakadástól. A végső óra oly messzinek tűnik, főleg míg fiatalok vagyunk. Egy szeretett lénytől való elszakadás, egy komolyabb betegség döbbent rá arra, hogy bármikor bekövetkezhet az, amitől a legjobban félünk. Éljünk, s hagyjuk lelkünket is életre kelni, hogy elindítson a boldogság útján, ami végén békében nyugodhatunk.