Újratervezés

Néha az életünket úgy szervezzük, mintha egy vállalkozást működtetnénk. Tervek, listák, következő lépés, közben a végcélra összpontosítunk. Amikor valakivel személyesebb beszélgetésbe gabalyodunk, mindig felmerül a kérdés: milyen jövőbeli terveid vannak. Ekkor előlépünk üzleti ruhánkban, taglalva az elképzelést, a szükséges lépéseket, az áldozatot és azt, hogy milyen anyagi alapra van szükség a megvalósításhoz, hány évet kell még gürcölni. (Két gyerek/nagy ház/saját vállalkozás/előléptetés/x összegű jövedelem stb.) Ez az életcélunk. Sadhguru szerint mindenki ajtó nélküli várat épít céljaiból, ami biztonságot ad, de ugyanakkor fogságban is tart. Hiába óvnak meg a nagy magas falak, nincs menekvés, saját várunk rabjává válunk. Azt mondja, az élet célja az, hogy felismerjük semmilyen célja nincs. A mi feladatunk, hogy egyensúlyban éljünk önmagunkkal. Minden egyes napot mind az öt érzékszervünkön át tapasztaljuk, és úgy éljünk, hogy ne legyen bennünk frusztráció, harag, irigység, semmilyen negatív érzés. Ekkor tudjuk kihozni a legtöbbet magunkból, ekkor tudunk százszázalékosan teljesíteni.

Megszoktuk, vagy inkább belénk nevelték, hogy minden lépésünket előre megtervezzük. Ezért amikor tanácstalanok vagyunk céljainkkal kapcsolatban, egyszerűen nem tudjuk melyik utat válasszuk, akkor a teljes reménytelenség kerít hatalmába. 

Céljainkat elérni pontosan úgy, ahogy elképzeltük szinte lehetetlen, az élet mindig beleszól. Sokszor egy cérnaszálon múlik minden, életünk teljes fordulatot vesz. Hogy tudnánk pontosan megtervezni valamit, amikor események, emberek, és sok más tényező befolyásolja a végeredményt? Annyira betegesen ragaszkodunk a terveinkhez, annyira makacsul markoljuk a papírokat, hogy nem engedjük, hogy az élet tegye a dolgát, alakítsa sorsunkat úgy, ahogy hosszú távon majd nekünk is jobb lesz. Azt hisszük, tudjuk mi a jó nekünk. Ezért folyamatosan szembeszállunk a sorsunkkal, vak turistaként mindig letérünk az ösvényről. 

Miért nem bízunk a sorsunkban, egy magasabb erőben, Istenben (kinek hogy tetszik), miért nem hagyjuk, hogy irányítsa az életünket? Mert végül szégyenkezve, de mindig beismerjük, neki volt igaza. Fájdalmasabb úton vezetett, de hosszú távon így jobb volt nekünk. 

Milyen feladat hárul ránk? Csak hátradőlünk kényelmesen a fotelbe s hagyjuk, hogy az életünk megtörténjen? Nem, nem, nem. Ránk marad a legnehezebb feladat, az hogy magunkba nézzünk és rendet tegyünk. Tisztában legyünk az érzéseinkkel, adottságainkkal és kiegyensúlyozottan éljünk. Békességben célok nélkül.