Becsület

A becsület régebb mindennél fontosabb erény volt, főleg a falusi emberek számára. Nem létezett, a becsületsértésnél nagyobb rágalom. Nem loptak, hazudtak, nem csaptak be önérdekből senkit. Nem lenne jobb egy olyan világ, ahol kihúzott háttal mehetnénk az utcán, és nem kellene gyanakodva nézni az emberekre?

Ma egyre jobban romlik a helyzet: lopás az utcán, sőt még az otthonunkba is betörnek és elviszik a fáradságos munkával összegyűjtött értékeinket. Becsapnak, kirabolnak, sehol egy kedves szava nincs senkinek hozzánk. Becsület ilyen helyen? Olyan, mint a félénkség az oroszlánnak, csak hátráltatja a túlélésben. Az ilyen embert becsapják és kihasználják. Ironikus módon ez a rég megbecsült, értékes tulajdonság manapság hátrányt jelent.

Ezek után kérdezem én, az ember tényleg olyan lesz, amilyen a környezete? Mert hát, csak egy mártír maradna ilyen vad helyzetben még mindig szelíd és becsületes. Az ember tűr, tűr, de egy idő után a bosszúvágy, a becsapottságból adódó keserűség megváltoztatja. Nem teljesen öli ki belőle a becsületességet. Az ember  csak lefagyasztja, elteszi jobb időkre.

De lesz valaha is jobb a helyzet? Egyáltalán mi történt az emberekkel? Elhiszem, válság van, s kell a pénz, de arra nem gondol, amikor elemeli a buszban azt az 50 lejt, hogy a másiknak is szűkösen van, lehet abból akart cipőt venni gyerekének? 

Egy ilyen társadalomban, ahol mindenki csak önmagára gondol, nem lehet fejlődni. A gazemberség, mint ragályos lepra terjed egyik emberről a másikra. Mit tehetnénk? Nyitott szemmel járjunk, és még azért se hagyjuk magunkat. Ne hagyjuk, hogy a pénztárcánkkal együtt a becsületünket is elemeljék. Ha becsapnak, meglopnak legyünk még becsületesebbek, még azért is! Így hátha jobb lesz a helyzet, és a gyerekeink majd nem kell vívódjanak, büszkén és kérdés nélkül lehetnek becsületesek.