Átörökölt emlékek

Október elseje az idősek nemzetközi napja, ilyenkor kicsit jobban feléjük fordulunk, meg adjuk a hátuk mögött levő éveknek a méltó tiszteletet. Ezen a napon megünnepeljük együtt velük azt az időt, aminek tanúi lehettek. Egy élet hosszú idő, még akkor is, ha a végén túl rövidnek tűnik.

„Kár megöregedni”– mondogatják gyakran az öregek, mert a munka nem megy már úgy, mint régen, az egészség se hű szolga már. Az élet vége felé haladva mintha mindenki betegséggel kéne, lerója azokat a bűnöket, amiket elkövetett élete folyamán. Minden egyes sajgó fájdalom felhasítása után egy félre siklott eseményt juttat eszükbe. Többször van, hogy a régi dolgok élesebben élnek emlékükben, mint a ma. Ilyen hosszú idő alatt nem csak az emberek, de a világ is megváltozik. Sokszor nehéz haladni ezzel a változással.

A nyugdíjas kor olyan, mint az ősz, a nyári szorgos munka után jól megérdemelten le kell szüretelni munkánk gyümölcsét, majd felkészülve a télre nyugodtan pihenni kell. Idős korban már eleget dolgozott az ember, ideje lenne pihenni, elő venni a sarokba felejtett kacatos ládából a kedvenc könyveket, a hobbikat, és azokkal foglalkozni a munka utáni vágyódás helyett.

Idős korban a sok nehézség mellett előnyt jelent az évek alatt felgyűlt élettapasztalat, emberismeret.  Azt szokták mondani az élet a legjobb iskola, hosszú évek során saját tapasztalataink alapján kiismerjük az életet. Az idősek hetvenévnyi iskolát tudhatnak a hátuk mögött, ami alatt megtelt tarsolyuk okos tanácsokkal. Ezeket emlékek formájában magukkal hordozzák, egyeseket örömmel másokat nehezen cipelve. Az egyik ismerősöm mesélte, hogy a dédi mamája mindig tudja, hogy mi fog előre történni a fiatal házasok kapcsolatában, mintha jósnői képességekkel rendelkezne. Ez a képessége megannyi sorsot látva ragadt rá.

Az idősek élő történelemkönyvek, drámák és vígjátékok egyben. Türelemmel, tisztelettel ki lehet nyitni ezeket a könyveket, amelyekből véres csatamezők, bolondos szerelmek, őseink élete fog vissza kacsintani. Átéltek háborút, békét, gyászoltak és ünnepeltek a hosszú évek során. Tanúk régi idők meséiről, amire sajnos manapság a nagy rohanásban nem kíváncsi az új generáció. Az élethez való használati utasítást interneten keresik, idézetek, filmek formájában, s közben ott lapul az igazság a hátuk mögötti hintaszékben.

Nagyszülőnkhöz fordulva, nemcsak régi mesék elevenednek fel a beszélgetések során, de családunk története is. Ezekből az igaz mesékből megtudhatjuk honnan jöttünk, kik vagyunk. Talán rájövünk arra, hogy megmaradt bennünk egy darab üknagyanyánk éles látásából, ahogy nagyapánk makacsságából is. Mert ősi rokonaink lénye gének formájában bennünk él, minél többet megismerünk ezekből, annál jobban kiismerjük magunkat.

Idősek napja alkalmából, de máskor is ne féljünk kérdezni az öregeket, mert szívesen válaszolnak. A buszon mellénk üllő idős hölgy beszéd kezdeményezését ne fojtsuk el csírájában. Mert annak ellenére, hogy azt hisszük csak fecseg, szavaiban igazi kincsek rejtőznek. Fecsegése mögött az élet mélyreható ismerete rejlik. Kérdezzük, hallgassuk nagyszüleinket, amíg nem késő, amíg még lehet, amíg még nem viszi át a másvilágra családunk, saját magunk történetét, ami nélkül nem teljes az életünk. Minden egyes ránc tiszteletet érdemel, hisz egy időszak, egy mély bánat, egy új élettapasztalat karcolta az arcukra őket.